LAKATOS SAROLTA

A megyénkben törzsökös Nagykállói Kállay família nevét viseli az 1993-ban Nyíregyházán megnyílt Kállay Gyűjtemény. Közel 200 Kállay nevű, itthon és a határainkon túl élő leszármazóval tartom a kapcsolatot, közülük jó egynéhányan máig gazdagítják a múzeumot donációikkal. Kállay-világtalálkozókat szerveztünk (2000, 2003) Szabolcsban és Budapesten, ahol az USA-tól Erdélyig és Horvátországig több százan voltak jelen, s szinte valamennyien Nagykállói Kállaynak vallották magukat. Egyre többen fordultak hozzám azon kérdéssel, hogy „milyen rokonsági fokban is állanak ők” Kállay Miklós miniszterelnökkel, mert az 1930–1940-es években a miniszterelnök többük felmenőjét atyafinak tekintette, s szándékában állott egy nagy családfa felállítása. A ma élő leszármazóktól mind több családi iratot, anyakönyvi kivonatot, partecédulát vettem át, amelyekből elkészítettem az egyes, szűkebb családok leszármazási résztábláit. Ezek egy része egybeesett a saját kutatásaim eredményeivel, amiket a levéltárakban és az ősi Kállay településeken végeztem (levéltári anyagok, eredeti anyakönyvek, temetői nyilvántartások, sírfeliratok). A ránk maradt genealógiai táblázatokat (Nagy Iván, Kempelen Béla, az 1905. évi Magyar Nemzetségi Zsebkönyv Nemes családok kötetének adatai), az 1700-as évektől napjainkig pontosítottam, bővítettem, ill. továbbvezettem – ma már valóban csak néhány hiátus található bennük.

Nem tudtam azonban a mind pontosabbá váló táblázatokba beilleszteni közel 50 ma élő Kállayt, jóllehet a szűkebb családjaik leszármazását a 18–19. századtól sikerült adatoltan közösen levezetnünk. Vélhetően ők nem a Nagykállói Kállayak leszármazói, hanem másKállay családokról van szó. Tekintettel azonban a családjaikban máig élő hagyományokra, nevezetesen a családfán ilyen-olyan okból nem szereplő, de szerintük élt s létezett ősüktől szóló eredetükre, a kutatásokat kiterjesztettem a 16. század második felére s a 17. századra is. Sajnálatosan, a MOL-ban lévő sok ezer darabos Kállay Levéltár minden egyes iratának átnézése után sem találtam – még utalást sem – a simándi, magyargoroszlói és horvátországi Kállayak által keresett ősökre. Ez idő szerint arra tudok gondolni, hogy az eredethely és/vagy a mesterség kettőséből alakult ki a családnevük, s vélhetően a 100 évet meghaladó háborítatlan használat elve alapján nyert létjogosultságot. Vérségi kapocs a névazonos családok között ez idő szerint nem mutatható ki.

Az iratokban a névhasználatukra is választ igyekeztem találni. Neves történetírók, genealógusok ránk maradt munkáiból ismert, hogy előnevüket Nagykálló városukról vették – amit talán a haza első foglalása óta bírtak –, és a família törzsének a Balogsemjén nemből eredt Ubult tekintik. 1636-ban hunyt el Ubulfi Mihály egyik kései leszármazója, Kállay Miklós⁽¹⁾, akinek fennmaradt a magyar nyelvű búcsúztatója: „Coronás Királyoktul adatott petsétes privilegium levelekböl az láttzik, hogy az Nemes régi nagy Kállai Nemzetségböl állo meg holtt Testnek, az ü nemes Nemzetségi vött eredetöt az Gúth-Keled Nemzetségéből, mely Gúth Keled Nemzet, az Nemes Magyari nemzetnek Scithiábol ki jött idejökben, és az Keresztyéni hitre való térésekben, fölötte igen tündöklött, és sok szép, jól viselt dolgokkal dicseretössen virágzott, melly hogy úgy légyen, meg bizonyossodik abból, hogy az mikor az Magyarokh első Királlya (ki sz. Istvánnak neveztetik) Házas társúl magának az harmadik Otto Császár után mindjárást következendő Henricus, cognomento Sanctus, és Claudus Császárnak Húgat Gisélát kéretné, és azért ollyan okkal megis nyerte, hogy ha az Sz. Körösztséget föl venne és az Köröstyéni vallást álhatatossan követne, akkor az Gúth-Keled Nemzetségéből álló egy Michael Comes, Obulnak az Fia mindenkor a Latere Regis vólt, és az emlitett Henricus Császárhoz, Solemnis Követségeket hordozott. Ennek az Michael Comesnek Két Fiai, Michály és László neveztettni kezdettenek elsőben vezeték-nevezettel ez Nemes Magyar Országban de Nagy-Semjén, annak – utánt mint az jó helyön plántáltatott fa, büsegös szép neveködéssel, abbol származandó gyömültsőzéssel, és nagyon ki-terült árnyékozással magokat messze terjesztvén, sok szép jószágokat találtanak, és neveztettenek másodszor, vezeték nével de Nagy Kálló.”

Az idézett szöveg forráskritikai elemzésétől (szkíta eredet stb.) vagy magának Ubulnak az állítólagos Guth-Keled nemből való eredetétől a dolgozatban eltekintek azzal együtt, hogy többször utalok majd arra a tényre, hogy a 17. század közepétől a fiág időről időre keresi, kutatja a régi leveleiket, s azoknak csak egy részét leli fel. Genealógiai vonatkozásban az idézett forrás tükrében két dolog lehetséges a felmenőket illetően: a forrás közel 2,5 évszázadot téved Ubulfi Mihály comest illetően, vagy valóban éltek hasonló nevű felmenők már I. István királyunk korában is (utóbbira más írott forrást nem találtam).

Visszatérvén a névhasználathoz: az 1500-as évek második felében Ubulfi Egyed leszármazói a Kiskállói Vitéz nevet használták (pl. Joannes Vithez de Kis Kallo), noha Györgyöt – kiben kihalt az ág – Kallaj Györgynek is írták, testvérét meg Kállay Balásnak. Ubulfi Mihály ivadékait pedig még az 1610-es években is a Lökös/Leukeus/Liokios/Leökős, ill. a Kállay Lökös vagy a Lökös Kállay ági megkülönböztetéssel is jelölték. A 17. század húszas éveitől állandósult a Nagykállói Kállay/Kallai/Kallaj névhasználat. Érdekes iratra bukkantam 1727-ből, amiben az orosi főágalapító Kállay Jánosnak írták, aki belefáradt a tőlük elvett Kálló városának visszaszerzéséért való küzdelemben: „hogyha a Kállay nevét nem akarjak kegyelmessegtek maguk élött viselniük, az elsőbbi Lőkőss nevét felvéhetik kegyelmetek… de akkor Lőköt és Thúrt tartaniuk szükséges.”[3] Ő egyébként a fennmaradt leveleket Kallai János, testvérbátyja (a napkori főág megalapítója) pedig Kallaj Ferenc néven írta alá, a hivatalos iratok azonban már kizárólagosan a Nagykállói Kállaynévhasználatról tanúskodnak. Ami a Nagykállói Kállayak régmúlt, korai történetét illeti, többen és különböző megközelítésben már megírták. Jelen dolgozatomban csupán az 1. számú táblázaton szereplő néhány felmenőjükről szólnék, és róluk is csak egy-két irat tükrében.

A Lőkös ágon Kállay Lőkös JánostPálóczi Mátyus nádor (1435–1436) az egyik alnádorává választotta (a másik Agárdi László volt), 1446-ban a rákosi országgyűlésen az egyik szabolcsi főispán lett, s aki ifjúkorában 1426-ban érdemeket szerzett Radul elleni oláhországi hadjáratban, amiért Zsigmond királytól birtokaira új adományt nyert. Ez a tény a már hivatkozott 1636. évi forrásban így hangzik: „És mikor idő jártában Sidmond Császár az negyedik Cároly Császárnak tulajdon és az első Lajosnak magyari Királynak fogadott fia az Nemes Magyar Országal edgyüt Erdélyt és az két Oláh Országot, Móldvát és Havasalfődétis birna; akkor egy Dan Vida nevü Oláhfi Embert Havas alfödének Vaydájává tészön, Kit mikor az Török Császár onnét ki veretöt vólna, és helyében az Portatol Constantinapolybol Raduly Vajdát küldötte és alatta vólna, Dán Vida Vayda Budara Sigmond Királyhoz megyen, és az dolgot alázatos könyörgésével együt, az Királynak lábaihoz borúlván, meg jelönt és az Királytul hadat kér maga melé, Rádul Vajdanak Havas alföldéböl való ki verésére. Akkor Sigmond Király körűlőtte lévő jósagos cseleködetökkel tündöklö hiveit meg tekintvén, az Dán Vida Vayda segítségére sok számú vitéz magyarokh elötte Generalisúl Kállai Jánost botsátotta, ki mikor Erdély országban nagy bátorságal az Török Nemzettel szömben szállot vólna, azokat meg verte, és Rádul Vajdát önnön maga személyében elevenön el fogta és az harcznak gyözedelmes ki menetele után Sigmond Császárnak Budára bé vitte, kiért sok szép Jószágokkal (mellyeket ez óráig az betsületes Kállay Nemzetség bir) az jó emlékezetü Császár és Magyar Országi Király az meg nevezőt Kállay Jánost meg ajándékozta, és condecoralta.” (Megjegyzem, ez a Kállay János az 1636-ban elhunyt Kállay Miklós ükapja volt.)

Tekintsünk most el a megnevezett Kállay János vélt-valós „generálisságától” stb., a figyelmet a „condecoralta” szóra szeretném fordítani. Luxemburgi Zsigmond kezében egyetlen kitüntetés állt rendelkezésre, és ez a Sárkány Rend (vagy Sárkányos Szövetség, Sárkányos Társaság) jelvénye volt. Jóllehet Zsigmond a Rendet (alapítólevél: l408) Magyarország legelőkelőbb és leghatalmasabb uraival kötött politikai szövetsége (Erzsébet leánya trónutódlásának biztosítása céljából) és az eretnekek elleni szüntelen harc jegyében alapította, nem fukarkodott annak kitüntető jelleggel történő adományozásával sem. A rendjelvény a körré görbült, már legyőzött zöld sárkány lett, amint farkát a nyaka köré tekeri, hátának hasítékában a vörös kereszttel – jelképezvén az ártalmatlanná tett gonoszság megtestesítőjét. (A Szentszék korabeli felfogása szerint ugyanis az eretnekek nem egyebek sárkány- és kígyófajzatnál.) Zsigmond a Rendet kiterjesztette az egész német birodalomra, sőt a rendtagság adományozása átcsúszott a császár német birodalmi kancelláriájának a kezébe. A szakirodalom közel egységes abban, hogy Zsigmond halálát követően a Rend itthon elenyészett. A tagnévsorok veszendőbe mentek, a Rendhez való tartozást csak a heraldikai ismérv pontosítja: pl. a Csapy, Károlyi, Kölcsey, Nadányi, Kállay stb. családok címerpajzsait a zöld sárkánnyal körítették.

Noha a Kállayak címeradományozására vagy címerüknek az eredetére ez idő szerint adományozó okiratot nem találtam, az idézett forrás, a falerisztikai szakirodalom és Vajay Szabolcs vonatkozó kutatásai alapján vélelmezhető, hogy a Kállay címerben lévő sárkánymotívum s valószínűen maga a címerük is, feltehetőleg Luxemburgi Zsigmond magyar király adománya.

A 16. század első feléből Egyed főágán Vitéz János alias/aliter Bonaventura de Kis-Kálló, Mihály főágán pedig Kállay Lőkös János⁽⁵⁾ személyét kívánom kiemelni. Vitéz János 1521-ben egyedi címert nyert II. Lajos királytól, 1522-ben szörényi bán, 1524-ben és 1526-ban részt vett a török elleni csatákban (Mohácsnál rövid ideig török fogságban is volt), majd Szapolyai pártján állott. Kállay Lőkös János⁽⁵⁾ 1526-ban II. Lajos királytól donációs oklevelet nyert, egyetemben felesége, Nadányi Krisztina és Orsolya leánya s Pál fia (a többi fia később született), a leszármazókat II. Mátyás király 1576-ban, II. Rudolf pedig 1577-ben erősítette meg, szintén az ősi birtokaikban:„Nagy Kálló oppidum, Thur és Tisza Varsán oppidumok, Kis Kálló, Semjén, Bir, Napkor, Oros, Thura, Hugyaj, Sima, Leök, Eszlár, Bagos, Filep, Felegyház Teleke, Kaszaperek, Panyola, Kér, Kér Semjén, Bodollo, Barkaszó, Bátha, Zavoda és Valkaja, Gáva és Zékely, Rázon Teleke és Gyoman Teleke” – amelyek Szabolcs, Külső Szolnok, Bereg, Gömör és Ung vármegyékben voltak.

Kiskállói Vitéz János unokáiban: Balázsban (†1590 táján) és Györgyben (†1598) kihalt Egyed főága. Már az utolsó Egyed-ági leszármazott, Vitéz György életében elindította a pereket a Vitéz leányág a Vitéz-birtokok megszerzéséért. Így pl. az orosi és turai részekért s az orosi nemesi kúriáért Telegdy Gáspárné (Orosy Helena) kontra Méhes Istvánné szül. Ludnay Klára (1589), vagy Bánffy Sándorné szül. Kiskállai Anna (Vitéz János leánya) és az ő fia: Bánffy János de Nagy Mihály 1590-ben Vitéz György ellen,a Vitéz vagyonból őket illető leánynegyedért, amelyet Vitéz György és a Lőkös-ági öt fileszármazott nem adott ki nekik „Nagy Kállo, Kis Kallo, Harong, Napkor, Szekel, Oros, Pazon, Thura, Byr, Balkány, Hugyaj, Sima, Kis Létha, Penyeszig, NagyMihálly falva, Bodolo, Keér, Batha”településeken.

A Lőkösök a 16. század második felében jó egynéhány pert folytattak birtokaikért, amelyekben Lőkös Ferenc⁽¹⁾ – ki tutora elhunyt testvérei fiainak: Lőrincnek és Jánosnak⁽⁶⁾ –, majd Lőrinc és János⁽⁶⁾, ill. Ferenc⁽¹⁾ fia Farkas⁽²⁾ játszották a főszerepet. Így pl. a löki birtokokért az Ibrányiakkal (1560, 1569); Ibrányi Ferenc így írt 1575-ben „Nagykallói Lökös Kallaj Jánosnak^(6)”, mert annak jobbágyai háborgatták az övéit: „ a’ minémü végezés László Király idejében, a’ Kegyelmed Ösi, és az én Atyám, Bátyáim között lett, azt Kegyelmed mindenbe observállya meg, azt is kivánom hogy Lökön mind föld, széna réth, minden esztendöben ember szamira oszlassék, mert Kegyelmed jól tudja; én ott felénél az én Atyámfiával többet birok, több is illet, se az Kegyelmedé, se az enyím ne nyomorodjanak meg, a Rázon telekét tudom nehézlitek, én azt nem kivánom… kiböl én Kegyelmedtül semmit nem kivánok.”

1588–1589-ben Károlyi Mihállyal került szembe Lőkös Lőrinc és Farkas⁽²⁾, 1612-ben Lőkös Lőrinc, Ferenc⁽²⁾ és János⁽⁷⁾, a Panyola – Otsva/Olcsva – Apathi/Apáthy közötti Bajos erdő ügyében („Bajba van az Erdő”), a makkoltatás, fakivágások miatt (mindkét família magáénak vallotta a bajos földet). Helytörténeti jelentőségű a határbejárás és a részletes kijelölés leírása 1573-ban az Ibrányiak kezdeményezésére, Szentmihály–Nagy Lök–Eszlár faluhatárain, ill. a nyíregyházi–keresztúti–Király Telke határokon, 1575-ben pedig a tiszavarsányi – kengyeli határkiigazítás leírása.Az egyes birtokokat, birtokrészeket illetően is több irat tudósít, így pl. 1579-ben „Leökos Nagy Kállay Ferenc”⁽¹⁾ a laskodi részét zálogba adja, 1596-ban Lőrinc és Farkas⁽²⁾ Alsó Bátha falut Gömörben,ahogy hírt kapunk arról is, hogy Lőkös János⁽⁶⁾ filepi jobbágyai nem fizetik 1574-ben a harmincadvámot, pedig Erdélyből, a Szilágyságból hozott marhával kereskednek.

Az 1580-as években tovább vékonyodott a Lőkös ág is. Lőkös János⁽⁵⁾ Orsolya leányától való unokáját, Bethlen Klárát, 1589-ben férje, losonczi Bánffy Farkas házasságtörésért lefejeztette.1585-ben eltávozott a jóemlékű Lőkös Ferenc⁽¹⁾, 1586-ban Farkas⁽¹⁾ fiaLőkös János⁽⁶⁾, ki nőtlen maradt, majd 1596 táján Lőkös Ferenc⁽¹⁾ hitvese, szaniszlóffi Báthori Anna, aki apja, Báthori Farkas halála után 1570-ben részt kapott Zsigmond testvérétől Szinyérváralján, Udvariban, Batizon, Újvárosban és Parlaghon (Szatmár vm.), s amelyeket fiai örököltek. 1598-ban hunyt el Lőkös Ferenc⁽¹⁾ elsőszülött fia Farkas⁽²⁾, aki „igen sokat vitézkedvén, jó hirrel, nével maradék nélkül hólt meg,” s akinek apósa Apaffy István volt, Fogaras várának élelmezője és várparancsnoka 1575-ben.

Úgy lép át a família a 17. századba, hogy a Vitéz ág kihalt, a Lőkös ágon pedig csak Lőkös Pál fia: Lőrinc, és Lőkös Ferenc⁽¹⁾ három fia: Ferenc⁽²⁾, Miklós⁽¹⁾ és János⁽⁷⁾ él. Előbb Lőkös Kállay Lőrinc (†1617), majd Kállay Lőkös Miklós (†1636), mint legidősebb atyafiak irányították a família ügyeit úgy, hogy Lőrinc fiutódai gyermekként elhaltak, Miklós pedig magtalanul hunyt el. Mindez már nyitánya a Lőkös leányág 17. század közepén bekövetkezett hatalmaskodásainak, majd a 17. század hatvanas-hetvenes éveitől a Kállayak restaurátoraként tisztelt Kállay Miklós vesszőfutásának

„Minthogy azért közönséges Magyar példa az, hogy kardal az Országot,

az Jószágot peniglen levéllel szokták oltalmazni…”

 Kallaj Lőrincz és unokatestvérei: Ferenc⁽²⁾, Miklós⁽¹⁾ és János⁽⁷⁾ testvérek 1598-ban kötelezték magukat, hogy mivel atyafiuk, Vitéz Kállaj György elhunyt, „kinek minden jozaga es jozaghbeli reze mi riank minth attankfiakra zalvan, az mi lean agon valo attankfinak Csiapi Susanna Assonnak” jószágokat adnak. Rákóczi Zsigmond fejedelem 1598-ban és 1599-ben két levelet is írt a Csapy leány öröklésének biztosítása céljából a Kállay Atyafiaknak, „az mi az arva joszagath illeti, másnak ne engeggie… nem tagadhatom, Chapy Susannanak az Annjával oltalommal tartozom lenny.” A fejedelem harmadik felesége Telegdy Barbara volt, kinek pedig első férjétől, Csapy Kristóftól született Csapy Zsuzsanna leánya – így a fejedelem mostohalánya.

Szerencsen 1600-ban, 1606-ban pedig Bákay András szabolcsi viceispán előtt Rákóczi Zsigmond és felesége szerződést kötöttek a Kállay fiággal, amiben „az nehai vitezlő Kallay György Uram joszagabul jo indulatbul és Attiafiuy Szeretetbűl adták Beltiekeöt, Fylepbely és Szekelbeli részöket Chapy Susannanak és maradékinak örökben… Kallay György joszaganak az többi része marad az Kallay Attiafiak kezenel.” Ha azonban Csapy Zsuzsannának magva szakadna, minden pereskedés nélkül „tartozik a joszágokat a Kallay Nemzetsegnek kezeibül bocsatani.”

Kállay Miklós⁽¹⁾ végrendeletéből ismerjük meg az „atyafiságos szeretet” hátterét: „Kállay Lörincz, Ferenc, és én Kállay Miklós, és János majd ugyan kedvünk ellen Nyir Bélteket teljesen, Székelyi és Filepbéli portiokkal Chiapy Susánnának adtuk vala Rákóczi Sigmond Mostoha Leányanak Szerencsen, ez okból: hogy az Kállay György Kállai Jószágáról való leveleket kezűnkben adgya, mellyek eö nálla voltak”. Csapy Zsuzsanna időközben nőül ment Kendy Istvánhoz, fiuk, Kendy Sándor 1626-ban azonban elhunyt. Kállay Miklós⁽¹⁾ a jószágokat már Segnyey Bálintné (szül. Deregnyey Dorottya) kezeinél találta, ezért „minden én Kállay Atyámfiai Segittsegek nélkül reá mentem, el foglaltam Bélteket, belé kardal szállottam, ugy annyira hogy kellet az Ur Istennek, hogy magamis ott nem vesztem.” Segnyey Bálintné ellen pert indított és esedezett a fejedelemhez, hogy a sok pénzén rendezett ügy után a jószág a birtokában maradhasson.

„Azután Bethlen Gábor belé akadván tőlem el vette [ti. Bélteket] a Kállai haddal, és akkorbely fö Capitányal Nyari István Urammal… Mind ezek után osztán sok futasimmal, költésemmel sokakat ajándékozván törvényel megnyertem.” Brandenburgi Katalin 1630-ban arra utasította Nyáry István kállói kapitányt, hogy a Kállay Miklós⁽¹⁾ birtokába visszaszállt jószágokhoz hozzá ne nyúljon: „Beltek nevü falut Fejedelem Szerelmes Urunk foglaltatvan el teőlle Kallohoz”, háromezer forintot utalt ki érte Kállay Miklósnak, de Brandenburgi Katalin lemond a jussáról és visszaengedi a falut Kállay Miklósnak. Majd 1631–1633 között tanúesketésekkel, ítélőbírákkal rendeződnek Rákóczi György erdélyi fejedelem és felesége Lórántffy Zsuzsanna, továbbá Vetéssy István, másfelől Kállay Miklós⁽¹⁾ közötti„egyenetlenségek és veszekedéssek Entsents nevü falú, ki részben az Nagyságos Lórántffy Susánna Aszonyé, részben Nemzetes Vetéssy Istváné, és Nyir Beltek között, ami Kállay Miklóssé.” Kiigazítják a két falu közötti határokat, részletes határleírással, „nem kedvezvén sem Encsencsnek, sem Belteknek semmiben.”

1598-ban, Vitéz Kiskállai György (udvarháza Kéren) halála után kelt levélben olvasható: „Jo Attyamfiai Thuraiak, Orosiak, Napkoriak, Kis Letaiak, Penizlekiek, Philepiek, Biriek, Kis Kállaiak, Keériek, mivel hogy az Ur Isten az Szegény Attyánkfiat Kallaj Győrgyőtt ez Vilagbul ki vette. Ez utan Kallaj Lorincz Uramat és az eö Kigyelme Attyafiaitt vallyatok, halgassatok, mint Főldes és Őrőkős Urajtokat.” Igen ám, de „Vitéz Kalai Giorgi meg halvan ö rayta az Kalai familiának egyik aghanak maghva zakadvan”, mindennemű jószágát II. Rudolf római császár lefoglaltatta a Szepesi Kamarának, s „az Lökös Kalai familiának sok faradsagal es költsegell kellet visszavenni.” S ebben Kállay Lőrincnek oroszlánrésze volt, kinek leányai, Anna és Borbála időközben férjhez mentek: Anna laskodi Báncsy Jánoshoz (utódaiak a Jármyak, Ferenczyek, Kálnássyak, Tömösváryak stb.), Borbála pedig Bárczay Ferenchez. Apjuk pedig mindent elkövetett, hogy örökségét a leányaira háramoltassa. Feleségével, Szakolyi Borbálával együtt, ez ügyben szerződéseket kötött a fiággal:Kállay Ferenc⁽²⁾, Miklós⁽²⁾ és János⁽⁷⁾ testvérekkel.

Kállay Lőrinc azzal érvelt, hogy „az Kallai Joszagnak vitez Kallaj Giörgi halala utan, sok faradsagaval, költségivell, az ö Felseghe Szepesi Kamaraja keziböl megh szabaditvan, az Nemzetes Szakoli Borbala Asszonnak ö Kegyelme szerelmes hazas tarsanak hazassogoknak idein, attia hazatul hozot penzit is a Joszag megh szabaditasara költöte.” A fiág hasonló atyafisággal kívánta ezt meghálálni, és ötezer magyar forintban kötötték meg 1613-ban Lőrinc részét a két férjezett leánynak Oroson, Lökön és Eszláron (Oroson nemesi kúriát is). Cserében viszont kötelezték Lőrincet, hogy mutassa be, adja át a „privilegiomokat, feokippenaz Originalt es az Armalist” a fiágnak. Intették továbbá Lőrincet, hogy sem ő, sem a leányai vagy utódaik a Kállay jószágból semmit el nem adhatnak, legfeljebb zálogban, hogy a fiág mindenkor megválthassa. Külön kitértek a kéri malomra, ami Miklóst⁽¹⁾ illeti, és a kéri földön lévő Bardos Erdőre, ahonnan „mostis az Tunioghiak szüntelen hordnak”, noha több írás szerint Lőrinc ígérte, hogy nem ad el semmit, ahogy Beszterecen sem zálogosít többet. A fiág megengedte a leányágnak, ha a perlekedő Vitéz Kállay leányág a Lőkös Kállay fiágtól elnyeri a vitatott jószágokat, s ha fiágnak magva szakadna, a Lőkös Kállay leányág függetlenítse magát a Vitéz Kállay leányágtól a jószágok elnyerésében.

Kállay Lőrinc a fentebb leírt egyezség létrejöttében Lónyay András kállói várkapitány közbenjárását is igénybe vette. Az ő színe előtt létrejött egyezségben is hangsúlyosan megfogalmazódott: „mint hogi az Leveliknek tartasa” mindig a família legidősebbjét illette, most Kállay Lőrincnél vannak, aki adja át azokat Kállay Miklós⁽¹⁾ kezébe, a jószágok oltalmazása végett.

Kállay Miklós⁽¹⁾ a végrendeletében szintén leírta, hogy a Kállay jószágokról való levelek és privilégiumok Kállay Lőrincnél voltak: „S mikor közöttök szegény Bátyám a Leány agra nézendö Jószágra szolókat nem talált, hanem látván Szegény eö is hogy könnyen mi sem adnánk, köté magát akkorbely Kállay Kapitanyhoz Lonyai Andráshoz kinek mindgyárást Prokátorságáért adott Kálló Semjénben hat ház Jobbágyot hatszáz forintban, azután izene, hogy lássuk, adgyunk Jószágot az eö Leányinak az övéböl, mertha nem adunk, az Isten ugy segélye, minden Joszágát Lónyai Andrásnak adgya mind az Jószágról valo levelekkel együtt minden Privilegiumokat. Ezen mi tractalván hárman, én magam, Kállay Ferencz és János Eöcsem ugy végeztunk hogy a’maga Orosban való, Leökben való, Eszlárban való reszet oda adgyuk. Ez alatt szegény Kállay János Eöcsenk ki halván közzülűnk, eö a Káptalanba nem jöhete, hanem mi ketten szegény Kállay Ferenc Bátyámmal, oda attuk, és kötöttük azokat a Joszágokat öt ezer Magyari forintban, mellyet Szegény Bátyám Kállay Lörincz hólta után egynehány esztendeig birván Bancsi Jánosné Asszonom Kállay Anna, és Bárczi Ferenczné Asszonom Kállay Borbála. Én osztán ugy váltottam ki töllök feleségemmel Karvay Orle Judith Asszonnal eöt Ezer eöt Száz Magyari forinton.” Mindezekkel együtt Kállay Lőrinc ivadékai a 17. század közepétől továbbra is jogot formáltak Lőrinc örökségére.

A 17. században a legnagyobb veszteséget az ősi fészkük, Kálló elvesztése jelentette. Kállay Lőrinc és Kállay Ferenc, Miklós, János testvérek 1604-ben így könyörögtek: „Német Chaszar el vette tölünk hazunkkal egyetembe Nagy Kalló városunkat, mely hazunk helyén Kalló várát épitette volt. Sok faradtságunk és keoltségünk után a mi várossunkat megadta vala, és parancsolta is vala a Szepesi Camarának, hogy nékünk meg adják. Aztán megent elvették, az ösöktül maradt jószágunk adassék meg nékünk.” l605-ben tanúesketést kezdeményeztek, aminek során elhangzott, hogy Vitéz Kiskállai Györgynek és Kállay Lőrincnek is volt tiszttartója Kállóban, Vitéz Györgynek udvarháza, majorsága, Kállay Miklósnak⁽¹⁾ pincéje, ahol bort árultak, Miklós⁽¹⁾ csináltatta a kállói hidat a jobbágyaival, és sóvámot is vett rajta. 1605-ben Szabolcs vármegye támogatásával az országgyűlés elé került a panaszuk: Bocskay István fejedelem elvette tőlük Nagykállót, udvarházukkal, pincéikkel, vámukkal, jobbágyaikkal egyetemben, és az ősöktől maradt jószágukba a hajdúkat ültette: „tulaidon nemes Udvar hazunk heliere Kallo Varat, az erösseget epitetek… Mikeppen az mi eleinkis, miyis tehetsegunk szerinth, verunk hullasavalis hazank mellet akarunk szolgalni. De Nemet Vitezek el mentek es pusztan maradot az Varosunk ugi anira hogi sok esztendeigh mi semmi hasznat nem vehettuk. Az uthan az Tatar ki iövesekor megh nem maradhatvan, ki iminet, ki amonat esmet uyonan megh szallak Varosunkat, melliet az io Nemet Vitezek magoknak tulaidonitvan nem engedek hogi minekunk szolgallianak, es az my iovedelmunket megh adgiak… Köniörgesunkett az elöbeni feidelmunk meghértven mi varosunkatt Nagi Kallot restitualtata vala, egi ideigh szabad urasagbanis voltunk: hanem ez az utoszszori kiralikepe Johannes Barbiano de Belgioisa az ki nem chak minkett: hanem az egesz Orszagot megh haborita igasagaban es szabadsagaban, kezunkbul esmet ki foglala, seöt magunkatt penitentiara vetett vala bizonios ideigh Varadban, kire az kegietlensegh miatt rea kellet mennonk”. Könyörögnek, hogy az országgyűlés adja meg nekik Nagykállót, udvarházhelyükkel együtt.

1608-ban a pozsonyi országgyűlés elé került ismételten a könyörgésük: „Nilvan vagyon az mi réghteöl fogvan valo keserves megh nyomorodot allapotunk es ioszagunk kiveől valo lételunk, kit az megh holt Bocskaj Istvan Feyedelmünk, minden igaz ok nelkűl, Orszagunk teőrvenye es szabadsaga ellen ugy mint Nagy Kallot, kiben Vamunkat es sok io Jobbaginkot, kiket minden idöben ennek elotte is mint Eosteől marat ioszagunkat ugy birtunk, tőlonk el vőven az Haydusagnak conferalt vala,mellyet az mi édes Istenben el nyugot eleink, regi Szent Kiralyok az Feyedelmek ideiben nem ketsén faratsaggal, sőtt hasznos szolgalattyokkal talaltak…Mostan immar mivel hogy ioszagunkban ugy mint Nagy Kalloban telléssigessen bele szallot az Haydusagnak nagy része, nem csyak az Kallaj hatart, hanem künős valo Faluknak hatarokat is tellyességessön el akarjak tőlőnk tulaydonitani es foghlalni es szabadosan is akariak elni.”

Ismert, hogy Szabolcs vármegye követei Kállónak a família számára történő visszaadását szorgalmazták. Az 1609: 57. tc. értelmében a mezővárost tartozékaival együtt – de a vár kára és sérelme nélkül – visszakapták a Kállayak. Lónyay András várkapitány határozott ellenlépése és az országos politika alakulása miatt azonban nem valósulhatott meg a tényleges birtokbavétel. A Kállay fiág a 17. század közepéig időről időre folytatta sikertelen harcát, esedezését Kállóért. Így pl. 1635-ben Kállay Miklós⁽¹⁾, György és István, vagy 1640-benGyörgy, Pál és István. A pereskedés majd a századvégen és a 18. század elején folytatódott Kállay Miklós⁽²⁾ és fiai személyében.

Lónyay András várkapitányi működéséről a Kállay Levéltárban találtam egy iratot, amelynek 23 pontja a Kálló környéki nemesek vádirataként is minősíthető. Lónyay visszaélve hatalmával, dúlta és fosztogatta a környező településeket, 1 nap helyett 1 hetes ingyenmunkára fogta a jobbágyokat, ütötte-verte őket, nyomdafestéket nem tűrő hangon káromkodott s ordítozott velük; rabolta a környék erdeit, a darabontok nem a kaput őrizték, hanem a várkapitány erdejét-mezejét kerülték; Petrit elvette Csomaközy Andrástól, ott magának kastélyt építtetett; többeket igaztalanul, felségárulás koholt vádjával Kassára vitetett, kiket ott bebörtönöztek vagy halálra ítéltek; a törvényszék fölött uralkodott, követválasztáskor csak ő dönthetett. „Királlyá lettek a kapitányok” – írták.

Visszatérvén a família ügyeire: egy-egy atyafi halálát követően – mint mindig – osztályt tettek. Így Lőkös János⁽⁶⁾ halála után, 1586-ban Lőkös Lőrinc és Lőkös Farkas⁽²⁾ unokatestvérek osztoztak az elhunyt kállósemjéni, eszlári, bagosi, laskodi és turai birtokain s jobbágyain. 1597–ben tett osztályt (anyjuk, Báthori Anna halála után) Lőkös Ferenc 4 fia Kérsemjénben: a kérsemjéni udvarház Farkasé⁽²⁾ lett, Jánosnak⁽⁷⁾ udvarházhelyet a Panyola felé eső részen mértek. A panyolai udvarház Ferencnek⁽²⁾ jutott, Miklós⁽¹⁾Panyolán a tó mellett kapott udvarházhelyet. A jószágokat az udvarházakhoz, ill. udvarházhelyekhez egyenlően mérték. „A Jószagot pedig mind a Nyirben valót, mint pedig Szamosközit Atyait s Anyait ött részre intéztük”, tehát négy rész a négy fiútestvéré lett, az ötödik a húguké, a hajadon Kataliné, kinek azonban az anyai részből valót „örökösképpen” adták. (Itt jegyzem meg, hogy Kállay Kata már 1600-ban elzálogosította a szinyérváraljai jószágát Perényi Gábornak.)

„Mikor mi Négyen ugymint Kállay Farkas, Ferencz, Miklós és János meg osztoztunk; noha nem mondhatom, hogy az mi édes Szüleinknek is nem maratt volna pénze, aranya, ezüstje, de minthogy mi neveletlenül Bátyánkra Kállay Farkasra marattunk vólt, a’ mi vólt el költ. Osztályomban nekem se aranyam, sem ezüstöm, sem Tallerom, se ezüst arany mívem, sem egyéb ingó bingó marhám nem maratt, hanem hat ökröm, és két borias Tehenem, hanem el osztozásunk után Iffjuságomtól fogva házasságomig, és házasságunk után eddig… pénzen vett, és Szerzett Jószágimat, örökségemet, és minden Javaimat együtt szerzettem az én Szerelmes házas Társammal… Karvai Orle Judith Asszonnal… Mind azokat a Jószágokat, mellyek az én Atyámfiaira szállandók, hagyom és kötöm meg nevezet Szerelmes Házas Tarsamnak tizenkét ezer magyar forintban Kér Semienben lévö Kastélyommal, és Napkori Udvar házommal együtt Jegy ruháján felyül” – írta Kállay Miklós az 1636-ban kelt végrendeletében.

A végrendeletben tételesen elszámolt a Kállay jószágok visszaszerzéséről, gyarapításáról: „Idömet hijába nem töltottem, hanem Jobbágyok hazahozásával, epitésekkel nagyobbitottam, és épitettem a Semjéni [ti. Kérsemjén] Udvarházból Kastélyt tsináltattam, kit Arokkal környül fogattam, belöl minden Epuleteket az egy regi vén házon kívül mind én csináltattam, a Kertnél való malmot ujjonnan a’ víz fenekéről hoztam fel, az gáttyát en epitettem, egy Szegig oda hija Napkori Udvarházat minden eszközeivell én csináltattam, ezenkivül a Ladányi vizen lévö Malmokat… az Nábrádi nagy Szegen kívűl is, mellyet a’ Szamos szakasztott el töllök, az Kéri, Semjéni, Panyolai földőn vagyon hat száz forintot érö pénzes örökségem… Az Napkorhoz tartozó Joszágban ezeket vettem pénzen más idegenektöl kezemhez. Kallay Ferencz Batyám Simabeli Reszét adta vólt Bogdányi Gyorgynek akkorbéli Kállay Vice Capitannak hatvan forintban, mellyhez a’ Vármegyén jutottam Torvényel. Besztereczbéli reszünknek fele Kállay Lörincze vólt, fele Kállay Ferencze, Kállay Lorincz az eö részet adta az öreg Jármy Janosnak, Kállay Ferencz az ö részét Kercsi Istvánnak, Jármy Janossal száz hetven forintban, Kércsi Istvánnál hatvan forintban vólt, ahozis peremmel jutottam. Napkoron két Jobbágyot hatvan forintban vettem meg, és ugy marasztottam meg. Eszláron Kállay Istvantól és Paltól abban valo reszeket száz forinton vettem meg. A melly hat Jobbágyot pediglen Lónyai Andrásnak adott vólt Kállay Lörincz Batyám Kálló Semjénben az hat száz forintban vagyon… Gömör Vármegyében levö Bátha nevü falut váltottunk meg az Atyámfiaival együtt ezer Magyar forinton… ezeken kivülis hol együtt, hol másutt Jobbágyokat, hol ház helyeket váltogattunk… kikröl evidens Documentumok vagynak… Az Fekete nevü Szölöt pediglen az Tarczali hegyen vettünk vólt… mellette az Atyamfiak édes Atyától maradott Szölleje… Szathmár Vármegyében Szinyér Varalyán, Gyarmaton, Tunyogon, Phülpös Daroczon, Nagy Szekeresen, Csekében, Philesden, Máte Szalkán, Bereg Vármegyében Gulácson, Tisza Adonyban bizonyos summa pénzen vettunk Jobbágyokat, Szölö örökségeket, puszta házhelyeket, kiket zálogosul, kiket eörökben vettem, mellyekröl leveleink vagynak… Turi, Varsányi, Kaszapereki Jövedelemnekis az harmad része illet.” Kállay Lőrinc jószágán még nem osztoztak meg, „noha sokszor igyekeztem rajta, hogy az eötseim részeket is belölle meg adgyam”, kéri atyafiait, az osztályt ejtsék meg. Úgy rendelkezett, hogy a kérsemjéni sekrestyében temessék, amelyet ő építtetett, s csak annyira vájatta ki, hogy a koporsója fedele „betakartassék, ugy rakják be a Segrestyének az ajtaját.” Kérte feleségét, hogy az ő holta után mind a Kállay jószágról, mind a Báthori jószágról való leveleket „adgya meg az én Atyámfiainak minden fogyatkozás nelkül.”

Időközben elhunyt Kállay Lőkös Ferenc⁽¹⁾ 1616-ban, ki „az ü Iffijúságában több jól viselt dolgai között mikor [1595-ben] Szinan Passa nagyvezír el foglalta Erdély Országátúl Havas alföldét, és az Erdély Országi Fejedelem Báthory Sigmond utánna ment vólna, az Úr Isten gyözedelmesitette, a’ hol ottis Kállay Ferencz serényül és vitéz modon forgolódván, egy nehány nehéz sebekkel meg sértegetett, bégyogyúlt helyeit egy nehánnyan láthatták.”Ami pedig öccsének, Kállay Miklósnak⁽¹⁾ a jellemét illeti, nagyon kemény ember lehetett, testamentumában önmaga elismerte, hogy „én igen szitkos verekedö ember voltam, az kitöl sokat szenvedtenek töllem.” Elhunyta után (1636) már mindössze három Kállay élt a fiágon: Kállay György, Kállay Pál és Kállay István. 1638-ban ők nyerték donációbanFarkasaszót (Szatmár vármegye) Nagykállóért cserébe, és jutottak továbbá húszezer magyar forinthoz.

„Migh tart az Fiu Aghon az Joszág, Leany Aghat nem illett”

 Lőkös Ferencnek⁽²⁾ első feleségétől, losonczi Bánffy Annától három leánya (Erzsébet, Anna és Borbála) és György fia, második feleségétől, Bornemissza Katalintól két leánya (Klára Mária és Zsuzsanna) és Ferenc⁽³⁾ fia született (utóbbi tíz évesen elhunyt). Bornemissza Kata asszony Nagyszőlősön kelt végrendeletében (1645) írta, hogy második férje, br. Perényi György volt „Abauj vármegyének negyven hét esztendeiglen való örökös fő Ispánya.” „Az elöszöri Uram az Nehai Nemzetes Kállay Ferencz volt az mellyel tsak őtődfél esztendeig éltem, attúl maradott volt két Leányom Clara és Susanna, s terhesen marattam vala az harmadikkal, ki a Ferenc nevet kapta apja halála után hatodik hétben születvén.” Kállay Ferenc⁽²⁾ halála utáni osztályban „ama gonosz Lelki ismeretü Kállay Miklos” a két lánynak (Klára Mária és Zsuzsanna) „sem Jobbagyokbúl sem egyébb proventusokbúl tartásukra részt nem adott… magamnak is húsz ház Jobbágyoknál többet nem adott volt. Amikor Szegény Uram [ti. Kállay Ferenc] haza vitt volt, Semmi Uri tisztességes ajándekot énutánam hozott volt, mivel azt mondotta volt Szegény, hogy az elött egy esztendővel mindenekbűl az Aranyos és Forgács hada kipusztitotta volt, hanem az előbbi feleségétül maradt volt egy függő, mellyet nekem adott volt Szegény, ismét Ifiu Legény korába maga kargyaval nyert volt valamit.” Második férje házánál nevelte fel a két leányt: „Clarát adtam Perényi Sigmondnak, uri bársony köntösőkkel, Arany Lánczal, függökkel, arany pereczel, gyöngyös és bogláros Marhákkal, azokhoz egyéb Uri Aszszonyhoz illendö öltözetekkel és Marhákkal együtt.” Zsuzsanna pedig 1632-ben, a későbbi erdélyi fejedelem, Kemény János hitvese lett.

Kállay Miklós⁽¹⁾ halála után a família életében Kállay Györgyé volt a meghatározó szerep, aki főleg Szatmáron élt, s volt Csenger mezővárosában esküdt ülnök is. Bethlen Gábor fejedelem levelében (Alba Julia, 1626. május 14.) olvasható: „Nemes és Vitezlő hivűnk Kallay György Udvari Szolgánk, és udvarlonk, talála meg minket alázatos könyörgése által jelentvén, hogy az el mult Napokban Uterinus Eötsének Kallay Ferkőnek, ki az Attyának Nemzetes Nehai Kállay Ferencznek utoszori Feleségétől, mostan pedig Nagyságos Prinyi György Hivünknek Szerelmes Házas Társátol, Nemzetes Bornemisza Kata Aszszonytul valo volt, halála történvén, és az Attyának ugyan ezen utoszori Feleségétől két Leánya maradván, ugymint Klára és Susánna. Mivel az Kallay Nemzetnek Joszága Leányi ágat nem illet… meltoztatnánk a Joszágot néki kezében ereszteni, és az Hugainak is Tutorságát kegyelmesen néki conferalni.” A tutorságot a fejedelem az édesanyjukra bízta, de a jószágot Kállay Györgynek a kezeihez bocsájtotta azzal együtt, hogy Kállay György a leányok taníttatására, ruházatára és napi szükségleteikre, bizonyos és illendő jövedelmet kellett hogy biztosítson. A fejedelem megparancsolta, hogy a Kállay jószágot Perényi Györgyné asszony kezéből vegyék el, s adják Kállay Györgynek. Nyolc évvel később, 1634-ben köttetett egy szerződés Kállay György és mostohatestvérei, Perényi Zsigmondné Kállay Klára Mária s Kemény Jánosné Kállay Zsuzsanna között: mivel Kállay György a húgai tartására, neveltetésére nem biztosított semminemű jövedelmet, utólag 300-300 magyar forintot ad nekik (amit még 1634-ben meg is kaptak). Kállay György 1631-ben házasságot kötött Csomaközy Zsuzsannával, de gyermekük nem született, így Lőkös Ferenc⁽²⁾ oldalága Györgyben kihalt. Özvegy felesége utóbb Nyakas Péterhez ment nőül Napkoron.

Lőkös János⁽⁷⁾ két fia, Kállay Pál (Kérsemjénben) és István (Panyolán) nem érték meg az öregkort. Kállay Pálnak Pataky Annától négy gyermeke született: Mária és Sámuel gyermekként hunyt el, János⁽⁸⁾ a húszas éveinek elején, 1663-ban; Éva leánya – ki lengyelfalviErős Gábor felesége lett – két évtizedes boldog házasság után 1680-ban. Végrendeletében írta, hogy Kassa városában nyomorognak „máig fogyatkozó állapottal e dögös pestises idöben”, férje már a saját jószágát is készpénzzé tette. Kérte férjét, hogy „az kassai tömlöczben nyomorgó szegény raboknak adjon az édes úr 10 forintot, és az édes úr fekete posztóbul csináltasson ruhát nékik.”

A Kállay Pál halála utáni osztály (1643) során Kállay György a jussáról lemondott Kállay Pál árváinak és Kállay Pál testvérének, Istvánnak a javára; Pál árváinak a tutora édesanyjuk, Pataky Anna lett. Az özvegy Pataky Anna második férjéül Kubinyi Lászlótválasztotta, ki közel két évtizeden át – mint látjuk majd – kihasznált minden lehetőséget a saját és Kállay Éva mostohalánya vagyonának gyarapítására. Nem ismert az oka, de tény, hogy mostohafiának, Kállay Jánosnak⁽⁸⁾ a holt tetemét – annak édesanyjával, Pataky Annával egyetemben – a föld színén hagyták embertelenül 10 hónapon keresztül.Van olyan forrás is, hogy „Kállay János meg halván, maid két esztendeig a föld szinén volt a Teste, hogy inkább a joszágot birhatták az alatt, hogy el temették vóna Kallay Jánost.”Kállay Jánossal⁽⁸⁾ kihalt Kállay Pál mellékága.

A Kállay nemzetséget Lőkös János⁽⁷⁾ fia: Kállay István terjesztette tovább. Első feleségétől, egresi és sasvári Egressy Fruzsinától (†1645) született leánya, Judit és fia, Miklós⁽²⁾ – a família restaurátora. Második felesége az özvegy Kamuthy Helena volt, kitől leánya,Mária született, aki apjával egyazon évben (1651) hunyt el. A Kállay István halála utáni osztályban (1651) az anyai (Egressy Fruzsina) örökség az árváké lett, az apai örökség az árvák s az özvegy között oszlott meg. Az árvák tutorságát Kállay György vállalta magára.Az osztályról szóló iratban olvasható, hogy „Kállay Istvántúl maradott Leánkájának Kállay Mariának hólt teste most is az föld szinén vagyon, annak Testének takaritására kölcsége most is  itéltetett az Relictanak minden Eöszi, és Tavaszi veteménnek fele”; továbbá „hogy ha vagynak az Relictanál Kállay vagy Egressy Jószágrúl való Levelek, azokat tartozik elö adni most mindjárt, s ha vagyon akárminével nevezendö fegyver, az Országh Törvénnye szerint az árva Miklosé.”

Kállay Judit (szül. 1640 táján, †1680 táján) bilkei Lipcsey Istvánhoz ment nőül. Fiuk, Lipcsey János fennmaradt levelében (Bilke, 1680) írta, hogy „Kállay István halála után sok Tutorok voltanak az Árváknak: elsöben Kállay György, azután az felesége Csomaközy Susanna, azután Vay Péter Uram Kállay Miklós Bátyam Uram részerül, néhaj edes Anyám részerül penigh Tekintetes Nagyságos Prinyi Sigmondné Aszszonyom, eö atta Férjnek édes Atyám Uramnak… Sok lévén az Tutor, az edes Aszszonyom Anyám Joszágárul semmi Regestrumot vagy Memorialét nem láthatok, nem is mondanak volte nem.”

A ma élő Kállayak ősatyja, Kállay Miklós⁽²⁾ 1643–1644 táján született és 1692-ben hunyt el. Édesanyját, egresi és sasvári Egressy Fruzsinát 1645-ben, apját, Kállay Istvánt 1651-ben vesztette el. Az 1680–1687 között lefolytatott tanúesketési jegyzőkönyvekből válik ismertté az árva gyermek- és ifjúkora: „Kállay Miklós Uramat elébb Kállay György vette tutorság alá, ekkoron tsak kitsin Gyermek volt. Annak utanna Prinyi Sigmondné el tsalta eökegyelmét magához, akkor volt 6 vagy 7 esztendös, nem több. Kubinyi László tutorsága kezdetin akkor már eö kegyelme a Lovat megűlte, serdülö legén volt Paniolán.” Deák Miklós özvegye, Kováts Anna nemes személy azt vallotta, hogy Kállay György házánál ő viselte gondját Kállay Miklósnak⁽²⁾, azután Perényi Zsigmondné volt a tutor. Más tanúk szerintPerényi Zsigmondné a gyermeket Vay Pétertől lopatta el, és Kassán járatta iskolába. Özvegy Tunyogi Imréné Lábas Borbála tanú – aki szoptatta is a gyermeket – azt vallotta, hogy apja halála után Kállay Miklóst⁽²⁾ Kállay György, Vay Péter és Kubinyi László tartotta. Utóbbi parancsolatjára az „Attyafiaknak nem vólt szabad beszelni Kállay Miklos Urammal.” Mások szerint Kubinyi László „addig birta a curatorsagot-tutorsagot, amig az Rebellio fel költ”, s Kubinyi 1670-ben rabságba nem esett. Kállay Miklós⁽²⁾ több mint hosszú tutorság alatt való tartásának hátterére az iratok között egyértelmű magyarázatot találtam. S ez nem más, mint a tekintélyes Kállay jószágoknak az egymással is perlekedő leányágak általi megszerzése és a kezükben való tartása – a tutorság ürügyén.

Kállay György még 1645-ben szerződést kötött mostohatestvérének, Kállay Zsuzsannának a férjével, Kemény Jánossal, amiben a Kállay jószágokból 1-1 házhelyet adott nekik Panyolán, Kéren, Semjénben, Napkoron, Oroson, Kiskállóban, Kállósemjénben, Bélteken, Székelyben, Beszterecen, Laskodon, Eszláron, Lökön, Bagoson, Filepen, Harangon, Simán és Biriben, Farkasaszón, Kaszaperegen, Túr és Tiszavarsány mezővárosokban nyolcezer „magyari forintokban”, amelyeket a fiág a summa megfizetésével azonban visszafoglalhat.

A gyermektelen Kállay György megszánván édes húgának, Borbély Istvánné Kállay Borbálának „az nyomorusagos allapotiát”, Napkoron udvarházat, mellette Kelemen Pál telkes jobbágyot, Kiskállóban házhelyet szabad korcsmával, minden hozzája tartozandó Tökös/Tőkős és Csankos/Csonkás nevű jószággal, Biriben erdőt, búzaföldet, „egy fogás földet, kiben tiz köböl belé mégyen”, harangi pusztaföldön és határban is bizonyos földeket adott át. (Kiskálló „ezen háboruságos idö miatt” elpusztult, írta 1696-ban Kállay Borbála leánya, Palágyi Istvánné Borbély Judit.) Kállay Borbála, majd Perényi István (Kállay Klára Mária fia) foglalta el utódaitól a birtokokat azt hallván, hogy „csak életében volt jogosult azokra”. 1663-ban meghalt Kállay János⁽⁸⁾ és minden bizonnyal szintén 1663-ban Kállay György is. Fiágon már csak a Kubinyi László tutorsága alatt álló Kállay Miklósban⁽²⁾ állt a Kállay nemzetség.

Kállay Miklós⁽²⁾ 1663-ban kelt levele[60] az első bizonyság Kubinyi László „mesterhúzásaira”, mindamellett Kállay Miklós tapasztalatlanságára, a családi háttér teljes hiányára is. „Néhány esztendöktűl fogvást Nemzetes Pataki Anna Aszszonytul neveltetvén… szeretetit s reám valo gondviselését mind az űdő alatt meg tapasztaltam, Joszagomat is nem birvan, reám valo gondviselésében nem is kevés summat erogált és kőltőt… Néhai Kállay György, Kállay Pál, és Fia János, Uraim és Bátyáim defectussokkal én reám szállot mindennémü Joszágokat és Portiokat, Praediumokat Szathmár és Szabolcs Varmegyében levöket; ismet az allfőldőn Thuri, Tisza Varsányi, Kasza=pereki, s több Portioimat minden hasznok vételivel… és valamellyeket Néhai Kállay Pál Uram Bátyám akkori Eözvegye, mostan pedig Nemzetes Kubinyi Lászlo Uram Szerelmes Házas Társa Nemzetes Pataky Anna Aszszony Ángyom mostan is birna… adtam és botsátottam Nemzetes Kállay Eva Aszszonyom Néném Eö Kegyelme kezében… Hat ezer Magyar Forintokban” mindaddig, amíg maga Kállay Miklós vagy maradékai ki nem váltják.

Báró Perényi Zsigmond özvegye, Kállay Klára Mária és húgának, az Erdélyben 1658 táján elhunyt Kállay Zsuzsannának a fia, Kemény Simon (1633–1675), 1663-ban szintén színre léptek. A leleszi konventben Kubinyi Lászlóval, mint Kállay Miklós teljhatalmú képviselőjével, szerződést kötöttek, amiben pl. Kállay Miklós magára vállalta Perényi István (Kállay Klára Mária fia) „kártalanítását”, mert úgymond, Kállay Miklós elzálogosította Apagyi Györgynek a kállósemjéni kúriát, amely Perényi Istvánt illeti.

1664-ben az ifjú Kállay Miklós tovább erősítette Kubinyi László pozícióját az egri káptalanban.„Én tettem vólt igéretett Nemzetes Kubinyi László Uramnak, hogy ha eö Kigyelme, azén, és Bátyám Kemény Simon Uram, Néném Kállay Clara Maria Aszszony között, a néhai Kállay György Jószága véget a controversiat el igazittya, eö Kigyelmének adom Eszlár nevü faluban valo Joszágomat, Jobbagyimat, és puszta Telekeimet totaliter, Szánto Földeimmel, Kaszálló Réteimmel, mellyet édes Atyám birta, és enis birhattam vólna… Adom eö Kigyelmének és Feleséginek Nemzetes Pataki Anna Aszszonynak öt száz Magyar forintokban… hogy mig az Isten eö Kigyelmeket élteti birhassák… Minthogy vannak az Eszlár nevü faluban idegen keznél Jobbagyaim, és Telekeim Zalogban, ha tettzik eö Kigyelmeknek, szabadosan azt is redimálhassák.”

1665-ben Kállay György özvegye, Csomaközy Zsuzsanna nőül ment Nyakas Péterhez. Perényi Zsigmondné Kállay Klára Mária és Kemény Simon azonnal léptek 1665 májusában. Panyolán osztályt tettek, „az néhai Kállai Györgytöl elmaradott Joszágoknak közöttünk való felosztására”, a fiággal (tehát Kubinyi László tutorral) való megegyezéssel. Megosztoztak vagy kettejük közös tulajdonában hagyták Panyolán, Eszláron, Lökön, Kérsemjénben, Kállósemjénben, Napkoron, Oroson, Bélteken, Kiskállóban, Harangon, Biriben, Simán, Bagoson, Filepen, Székelyben, Beszterecen, stb. lévő földeket, erdőket, réteket, kaszálókat, halászó vizeket, morotvákat és a jobbágyokat. A panyolai kúriát és a napkori elpusztult udvarházhelyet Kállay Klára Mária kapta, a kérsemjéni kastélyt Kemény Simon, míg a kállósemjéni és orosi udvarházhely s a bélteki kúria „osztassék két felé”.Tehát úgy osztoztak, mintha Kállay Miklós⁽²⁾ nem élne.

A fentebb már hivatkozott 1680–1687 közötti tanúesketési jegyzőkönyvek plasztikus képet tárnak elénk a panyolai tényleges birtokbavételről. Perényi Zsigmondné Kállay Klára Mária ítélőmestert is hozatott („aki megharagúdott az aszszonyra, veszekedtenek is”), és magvaszakadt jószágként foglalta el Kemény Simonnal az akkoron jelentős Kállay birtokközpontot. Néhány tanúvallomás: „Tudja és látta, hogy Prinyi Sigmondné és Kemény Simon Panyolán az udvarházhoz bészállottak, és mintegy 30 vagy 40 ártánokat hajtottak bé, és le verték az vélle lévö katonák. Az szuszékokban buzát, lentsét, abrakot az vermekben is eleget találtak.” „Kallay György holta utan volt 300 köböl búza, zab is volt másfel köböl, bor 40 hordo, Méh 50 raj, szarvasmarha 40. Sertéseket tudom Kemény Simon részire hajtottanak Vasvariban 50, százat nyájnak ugyan oda. Perinyi Sigmondnénak 50 Roszvagyra, ugyan oda százat nyáj disznónak. A sertésik voltanak 11 Százan.” „Élet vólt 13 veremmel, disznó harmadfel Szaz.” „Disznok voltanak 4 Százan, tőmősi disznó benne 50.” „Láttam, hogy hat őkrőt szekerestül meg rakatta szalonnaval Perinyi Sigmondné.” „Perinyi István a lovakbúl és az sertésekböl is be hajtattott Ungvarra.” „Perinyi István az Szamoson által hajtatta az lovakat azt mondotta, ha meg kell adni az árát maid meg adom.” „Perinyi István az ménest be hajtván tizen ket legjavát ki fogatott, a többit a Szamosra hajtatta, 30 disznót Szőlősre erövel, ott vagy 20 ártánt megölt benne.” „Perinyi István számara 13 lovat hajtottak Nyaláb alá.” „Perinyi Ádam is lődözte a disznókat.” Az ellenszegülő Kállay jobbágyokat (pl. Máthé Mihályt) megverették.

A tanúk arról is hitet tettek, hogy a Nemzetes Kállay Família jószága a leányágat soha nem illette, és a leányok mindig csak az anyai részjószágokból kaptak, ill. hogy a leányágat csak akkor illeti meg jószág, ha a fiágnak magva szakad. Kállay Miklós⁽²⁾ kezeinél még 1687-ben sem voltak a régi családi levelek, iratok. Az ő kezdeményezésére lefolytatott tanúesketések során arra a kérdésre, hogy a tanú tudja-e, kiknél lehetnek azok, senki sem tudott egyértelmű választ adni. Elhangzottak Kubinyi László, Erős Gábor és a Perényiek, Kemények nevei, mint vélhető személyek.

A panyolai osztály s foglalás után, Kemény Simon és Perényi Zsigmondné Kállay Klára Mária 1668-ban már Kubinyi László ellen protestáltak.Magukat tartották legitimus successoroknak, akikre „az Néhai Tekintettes Kállay Familiától biratott Kállai Jószág, a Kállai Jószágnak birodalma” szállt. A jószágok egy része „némii némü Contractussal” Kubinyi Lászlóné „birodalmában” van, azonban Kubinyi László nem viseli gondját. „Annakfelette Kállay Miklósnak és Kállay Évának gondviselését Tutorságát magának aprehendálván, az Kállai Jószágon minden dispositioját fenntartya, erdeit pusztittatni parancsollya, az szegény embereket maga számára dolgoztattya, és minden hasznavételevel élni kiván. Az Dominus és Domina Protestánsokat irási által illetlen becstelen szókkal illetvén, – melly okokra nézve mivel Kállay Miklósnak sem Naturalis sem Dativus Tutora nem lehet, alkalmatlan gondviselésére… Kállay Miklósnak gondviselését tegye le, mert illeti a Protestánsokat, és minden Jószágának gondviselesétöl szünynyék meg… Kállay Miklós már alkalmatos maga gondviselésere, hapedig nem, illeti az közelébbvalo Sucessorokat, és nem az idegent… Kállay Éva Urával eggyütt elégseges maga és Jószága gondviselésere, annakis Tutorságától, gondviselésétöl” tegyen le.

Kállay Miklós 1670-ben valóban kezébe is vette önnön gondviselését. Megnősült, feleségül vette Sztankay Évát. 1670-ből való a Kassán raboskodó Kubinyi Lászlóhoz írt levele: „Cassarul irot levelet, écersmind elléném valo méltatlan panaszat vettem Kigyelmédnek. Kiben is légyen bizonsagom, az én nyomorult gyamoltálan tudatlansagomban, hogy istenés gondviselesé alá hitetvén, az Egri Captalanban pléni poténciariusomnak valatvan magat, hogy megh oltalmaz, és alatomban minden successioromat él forditvan, maganak es az hugomnak és Kallai Evanak aztöb Kallai Leány ághnak, szellél oszlata minden igaz vérségim utan réam szallando sok szép joszagimat, es mindén azokrul allo régi eléimtöl szeréztetét privilégiomimat azoknak ad a kezekbén, az kiktöl tiszte, igereti szerint oltalmazni tartozot volna, kihez kepist az Eszlari joszagomatis kötteté maganak Kigyelmed, hogy jövéndobénis ök maradhassanak mégh mindén helyeken levö Kallai joszagimban… Nem accomodalom magamot azon contractushoz az mély az el mult eszténdökben a Kallai leany verekkél pleni potentialis Kubinyi Laszló Uram ineált volt.”

1670-től gyakori ügyfelek Leleszen mind a Kállay leányági leszármazottak, mind Kállay Miklós. Özvegy Borbély Istvánné Kállay Borbála megtámadta mostohatestvéreinek fiait, Kemény Simont és Perényi Istvánt a foglalások miatt, ragaszkodván édes bátyjától, Kállay Györgytől kapott jószágainak visszaadásához.Kállay Miklós mint egyedüli fileszármazott birtokba kívánta venni a fiágat illető Kállay jószágokat, amelyek Kubinyi László és felesége Pataky Anna, Erős Gábor és felesége, Kállay Éva, Kemény Simon és fiai, Perényi István és fiai, valamint más leányági leszármazottak, így a Vayak, Jármyak, Bárczayak stb. kezén voltak.

Kállay Miklós 1670-ben írta: „arvaságra maradvan különbb féle Tutorokh es Curatorokh nevelesire Joszágimmal együtt jutottam… elfeledkezven az Istenes Tutorokh es Curatorokh jámbor tisztekröl, sok Joszágimat el vesztegétek, nemely részit pedigh magok részere reservaltak…pedigh is ugyan illeth enyimek, megoltalmazásara valo keresésere magánosan én nem érkezven, fogattam mellem Nemzetes Megyeri István procatort. Ezért attam neki két házjobbágyimat Oros nevü faluban.” 1672-ben Leleszen így tiltakozott: „…édes apam es aniam halalok utan arvaiul maradvan, s az utanis Nagy Kallai György és Janos osztalyoskent valo Atyamfiai meghalvan, mind édes apamrul, mind pedig Battyaimrul ream maradt Joszagok némely részit jol lehit megadtak ugyan a Tutoraim, de annak védelmiröl, holmi ingo bingoikrol sem apám, sem bátyáimrul nem maradtanak, semmi számot nem adtak, söt emlitett Báttyám Uraim Joszágát maguk között fel osztottak, kitúrva engem az Tutoraim azokbúl, kik ellen törvényes uton kell panaszkodnom.” Perelte 1672-ben„Paniola, Thura, Ker, Napkor, Oros, Kis Kallo, Semien, Callo Semien, Nyrbeltek, Szíkely, Besztericz, Eszlar, Lök, Laskod, Bagos possessiokert, Philep, Harangh, Sima, Bir praediumokert, Thur és Varsany oppidiumokert, Kaszaperek és Farkas Aszo possessiókert” a leányági leszármazókat. Részsikereket tudott azonban elérni, mert a családi iratokat, leveleket – azoknak is csak egy részét – majd özvegye s fiai tudták megszerezni a századvégen s főleg a 18. század elején. Elsőként 1699-ben özv. Perényi Istvánné Kozák Krisztinától az általa őrzötteket: néhai Kállay Klára Mária a mások kezénél lévő bizonyos leveleket kezéhez szerezte, tőle fiához, Perényi Istvánhoz kerültek, tőle pedig özvegyéhez, Kozák Krisztinához. „A levelek sok peres jószágok oltalmára és keresetére nézve, egy fa-skatulyában és vászon zatskoban vannak, Kozak Christina és Nemzetes Ujhelyi István pecsétjével vannak bépecsételve.” A pecsétek érintetlensége mellett Kállay Miklós fia, János vette kezeihez. Egyébiránt Kállay Miklós már 1670-ben szeretné számba venni örökségét, az első részösszeírás is ez évből való. (Lásd 1. sz. táblázat)

1. sz. táblázat

„az Kállai joszágban kik birnak s kiket birnak szám szérint valo névekkel”

 

 

A = jobbágyok száma

B = zálogban lévő jobbágyok száma

C = szökött jobbágyok száma

 

A fentieken túl Vay Ábrahámnak volt zálogban 2 jobbágya Székelyben, 3 jobbágya szintén zálogban Beszterecen, Kállósemjénben pedig zálogba adott pusztatelkei (számuk ismeretlen). Lökön a Kállay jószágot (adatok ismeretlenek) Veres Mátyás bírta zálogban Perényiné Kállay Klára Máriától. Az irat összeállítója megnevezte a szökött jobbágyok tartózkodási helyét is: Debrecen, Nádudvar, Derecske, Nánás, Szaniszló, Ecsed, Pócspetri, Szatmár, Várad stb. Többen közülük nevet változtattak, pl. Orosról Nagy János másként Pal János, Lőrinci Mátyás másképpen Zöld Mátyás.

Egy 1686-ban kelt iratban összeírták Kállay Miklós jobbágyainak és telkes jobbágyainak a neveit a Szamosháton, amely szerint Kéren 13 jobbágyot és 5 telkes jobbágyot, „Semlyinben” 9 jobbágyot és 4 telkes jobbágyot, Panyolán pedig 23 jobbágyot és 6 telkes jobbágyot bírt. Marko Gáspár írta össze ugyanitt 1687-ben, hogy Perényi István és Kemény Simon „menyi Embert, Pusztat birt az három faluban”: Kéren Kemény Simon 6 jobbágy, 3 puszta, 1 telek; Perényi István 8 jobbágy, 4 puszta; Kállay Pálné részéről (sic!) 7 jobbágy, 6 puszta, 3 telek. Semjénben Kemény Simon 5 jobbágy, 2 puszta; Perényi István 4 jobbágy, 3 puszta; Kállay Pálné részéről 7 jobbágy, 5 puszta. Panyolán Kemény Simon 14 jobbágy, 6 puszta; Perényi István 21 jobbágy, 5 puszta és Piros Mátyás gazda; Kállay Pálné részéről 10 jobbágy. 1691-ben Kállay Miklósnak Lökön a „Tiszára jövö Bűdi részi uton” 63, „Kirally teleke felé a templom mellett” 8, Eszlár felőli teleken 31, Eszláron pedig 30 jobbágya volt.

Kállay Miklósnak a nagyszámú perekhez pénzre volt szüksége, ezért 1671-től haláláig több részjószágát, jobbágyát el kellett zálogosítania. (Az iratokon az 1730–1740-es évekből való feljegyzések szerint ezek egy részét az unokái váltották ki.) Pl. 1671-ben Kállósemjénben Monai Pál hívének pusztát zálogosított 100 magyar forintokban, Oroson 1 telket, 1677-ben hat évre a laskodi malomhelyét,1678-ban Beszterec falu határában a „Bölyve nevü halászó Tónál” részt adott a Jármy atyafiaknak, 1686-ban Székely faluban való részjószágát 10 évre adta (3 telkes jobbágyot, pusztát, malomhelyet, minden tartozékaikkal), 1688-ban Avasújvárosban jobbágyát egész telekével, szőlőivel és minden tartozékaival 2 évre nemes Horváth Ferencnek. 1685-ben adta zálogba Székely faluban négy pusztából álló részjószágát minden tartozékaival, a rajta lakozó Kun János és Miklós jobbágyaival egyetemben 500 forintokért 50 évre Zoltány Josának és feleségének, Szilágyi Sárának, 1689-ben a rázoni pusztabeli részjószágát 12 évre 300 forintért Veres Bálintnak és Gábornak. 1691-ben kállósemjéni kúriáját Labos Menyhért jobbágyával együtt Apagyi Györgynek 500 forintért.

Megbecsülte a hozzá hűséges, őt segítő embereit. Pl. 1672-ben a kállósemjéni Csontos Mátyást és feleségét, gyermekeiket felszabadította az örökös jobbágyságból, szabad emberekké nyilvánította őket; Orosról Nagykállóba származott Szondi Mátyásnak és fiainak emberségükért, szolgálataikért 50 forintot adott, „hogy szabadon kelhessenek-járhassanak, armalist válthassanak.”[84]

Az alföldi, túri jobbágyai 1686-ban írták Kállay Miklósnak: „Mi a Szolnoki és Szarvasi vár és hidak közt levén, a császári hadak alá és feljövö utjaik itt vezetnek… javainkat, jószágainkat fosztogatják… Uraságod fundusán 20 legfeljebb 25 ház maradott.” 1687-ben kelt levelükben leírták nyomorúságos állapotukat:„Minden javainktol megh fosztattatvan éhel halásra juttattanak el annyira hogy Várasunk nagyob resze két egesz hetig sem ehetik kenyeret, hanem a mezöbe gyűkereket ásván azzal tőltyűk éh gyomrunkat… a mí legh nagyob azon kőnyőrűletlen szivű Nemsegtűl el vitetett sok édes Atyankfiai s eskűtteink, migh mais Gyula váraban fogsagot kénszerittenek, annyi Somma kérese miatt, millyet soha mi megh nem fízetűnk.” 1691-ben arról tájékoztatták Kállay Miklós földesurukat, hogy „ez nyomorusagos es siralommal teli idöben” a tatár kiűzte őket városukból, bújdosnak s hogy hatnál többen nincsenek.Egy 1690-ben kelt irat szerintKállay Miklós 1685-ben 50 forintot, 1 vég patyolatot, 4 csizmát, 7 font bort kapott tőlük, 1686–1689 között semmit nem tudtak neki adni, 1690-ben Kállóban „200 ötven forintot majd száz forinttal” vett át tőlük.

1699-ben Rákóczi Ferenc fejedelmet és Kállay Miklós fiait (ekkori földesuraikat) keresték meg panaszukkal: „Az el múlt háboru ideleben elsőben a keresztyén névnek, természet szerént valo Ellenségétűl meg bántodott s el pusztult állapottal levének. Az után pedig a hadakh szűntelen valo alá s fel járásokkal, és rajtok meg szállásokkal utolso szegénységre jutottak vala, s kénszeritvettek vala azért más bátorsághosb és csendessebb helyekre venni magokat tovább valo meg maradásokra nézve, á holis mind eddigh laktanak. Már pedig most ismet haza, Thúri várossukba lako helyekre szállani akaroznak… á míg helyekre helyheztethetnék magokat, addig valo szabad űdőt kernek engedni… az utan pedig esztendönként ugy mint ezer ket szaz esztendőtűl fogvást” földesuraiknak 140 magyar forint taxát fizetnek. A fejedelem is elengedte számukra az 1699. évi adójukat, 1670-től 120 „magyari forintok” taxát írt elő számukra.

Kállay Miklósnak Sztankay Évától 4 fia és 1 lánya (Mária) született. A levéltári iratokból kikövetkeztethető, hogy az elsőszülött Kállay Ferenc 1672 táján, a másodszülött Kállay János 1673 táján, Kállay István 1675 körül, a negyedszülött fiú Kállay György pedig vélhetően 1678–1679 táján látta meg a napvilágot. Kállay Miklósra vonatkozó személyes jellegű iratra (végrendelet stb.) ezidáig nem bukkantam, csupán feleségének, Sztankay Évának 1674 októberében Panyolán írt levelét leltem fel.A levél címzése: „Nemzetes Kallaj Miklosnak nekem bizodalmos hites uramnak kezihez adassek hol ez levelem megh talállya.” A levél tartalma: „Nagy szomorusagomban valo alazatos hüseges szolgalatommat ajanlom Kegyelmednek édes szivem, kivanom szivem szerént hogy az Isten Kegyelmedet az mostani szomoru kiserves Rabsagabul boldogul szabadicsa, hozza hozzank visza, kivanom lelkembül… Nagy szomoru kiserves banattal sokat sirtam busultam az Kegyelmed keserves Rabsagon.” Nem nyugszik, amíg valahol fel nem találja, elmegy a generálishoz is, hogy szabadító levelet szerezzen.

Kiszabadulásának körülményei sem ismertek. Kállay Miklós vélhetően 1672 táján csatlakozhatott – ha csatlakozott egyáltalán (s talán Kállóban) – a kuruc mozgalomhoz, és vélhetően hatottak rá a kuruccá vált tutora, Kubinyi László nézetei. Az is lehetséges, hogy Kállay Miklós ekkoron még református vallású volt, a protestánsüldözések során elfogták, s mint oly sokakat, dús váltságdíj fejében engedték szabadon. (A família 17. századi vallására konkrét iratot ez idáig nem találtam. Amennyiben ekkoron Kállay Miklós református hiten volt, az 1673–74. évi pozsonyi vértörvényszék nyomán rekatolizált. Ami biztos, a fiai római katolikusok voltak.)

Ami Kállay Miklós esetleges kurucságát illeti, egy 1733-ból való iratban  találtam még egy utalást. Tanúesketések során többen vallották: 1683-ban „amikor a pogányság Bécs alatt megveretett”, Szabolcs vármegye felment Thökölyvel Pozsony alá, és a bandériumban ott volt Kállay Miklós is. „Pünkösd után mintegy három héttel volt”: Kállay Miklós Szatmárról Napkorra jött, onnan mindjárt Kállóba, Kiss Ferenc kapitánytól vett egy szürke paripát, felszerelte „kék czafrangosan”, és a kállósemjéni Menyhárt Márton jobbágyát adta érte. Kállay Miklós családjával egyébiránt Panyolán élt, de több éven át a Szatmáron lévő házában is.

Kállay Miklós 1692-ben hunyt el. Özvegy felesége, Sztankay Éva, majd a fiai folytatták a leányágakkal a pereket és a családi iratok, levelek felkutatását. Pereskedtek 1695–1699 között Kállay Lőrinc (†1617) leszármazóival: Bárczay Jánossal, Török Ferencné Szinnyei Annával, Fáy Istvánné Szinnyei Borbálával, Kállay Ferenc⁽²⁾ leszármazóival: Borbély Istvánné Kállay Borbála unokájával, Palágyi Ferenccel, ahogy Vay Ádámmal (leányági rokonuk) is.

Gyakorlatilag úgy záródott a 18. század Sztankay Éva életében, mint a férjével mögöttük hagyott bő két évtized. „…régi jó hirü nevü édes Nemzetünk dicseretesen kardgyával nyert Joszágának nagy részet az Leany Ág már alkalmas idötöl fogván magának approprialván, mind ez mai napigis minekünk fiu agoknak nagy kárunkal birta, mellyet tovább nem szenvedhetvén kéntelenittettünk vissza vetelének perlekedésere 200 Magyari forintokat fel vennunk Nemzetes Vitézlö Zóltány Josa Uramtól, Feleségétöl Szilágyi Sára Asszonytól Székelyben és Besztereczen levö Joszágunkra” – írták az 1699-ben kelt szerződésben.