Mikszáth Kàlmán

A KÁLLAYAK FEHÉR ASSZONYA

1884

Nemcsak a bécsi Burgnak van »fehér asszonya« és nemcsak Lőcsének. A Kállay-családból is futja egy »fehér asszony«.

A Kállay-család primea occupationis familia. (Kállay Bénin most is meglátszik az a vonzalom az okkupált földhöz.)

Valóságos oligarchák voltak a Kállayak a középkorban. Az ő birtokaikat nem úgy mérték, hogy hány hold, mennyi jövedelmet hajtanak, hanem olyanformán, hogy a »Tiszától a Berettyóig«. (Persze még akkor nem voltak kataszterek.)

Hanem meg is szolgálták azt a földet elég sokszor.

IV. Béla idejében a zömök Ubul lakott a nagykállói várban, akinek hat fia volt: András, István, Pál, Simon, Béla, Péter.

Szép, daliás levente volt mind a hat, kettesével szülte őket az anyjuk, Ágnes de genere Gutkeled.

Mikor körülhordozták a véres kardot az országban, az öreg Ubul maga elé hozatta a fiait s a feleségét.

– No, legények, melyiktek kit szeret jobban közülünk? Aki engem szeret, ide álljon mellém, aki az anyját szereti, álljon oda mellé.

Ubul mogorva ember volt, s azonfelül is a gyerekeket mind az anyjuk nevelte szelídnek, igazmondóknak. Mindnyája azt mondta:

– Az édesanyánkat jobban szeretjük!

Az öreg nagyot ütött mérgesen buzogányával az asztalra.

– Arról van szó, hej, hogy az anyátok mellett ki akar maradni, s ki akar velem a háborúba menni?

A hat legényfiú egyszerre mind az apját szerette jobban.

Gutkeled Ágnes pedig sírva fakadt.

– Nem úgy – mondá Ubul -, nem akarom őket mind elvinni. Osztozkodjunk! Maradjon neked három fiú, s én is viszek három fiút. Te válaszd ki magadnak azokat, akik melletted maradjanak.

Egy hétig tartottak a készületek. Egy hétig volt ideje az anyának kiválasztani, kik menjenek a háborúba elvérezni, s kik maradjanak biztonságban az ő anyai szárnya alatt az erős kállói várban.

Nehéz választás volt. Hiszen mind egyformán szerette őket. Százszor megcsinálta a tervet; egyszer úgy, hogy András, István és Péter marad, a másik percben már a másik hármat akarta otthon, utoljára is kisült, hogy mind akarná. De ha nem lehet, nem lehet… Sok álmatlan éjeken majdnem beleőrült ebbe a válogatásba.

S mikor már az utolsó napon, az utolsó órában ott künn a csatlósok a négy lovat kantározták, még akkor is egyre habozott.

– Oh, még csak egy percet engedj, édes férjem.

Pedig ugyancsak hiábavaló töprengés volt, mert igaz, hogy az apjával csak három fiú ment, de a következő éjjel megszökött utánok a másik három is.

A szegény Gutkeled Ágnesnek legalább amiatt nem kellett örökké búsulnia, hogy miért nem a másik három fiút marasztotta otthon.

Mind elmentek, s mind ott maradtak. Piros vérüket a Sajó homokja megitta.

Kidőlt a fa gallyastól.

Egymás mellett hulltak el mind a heten.

Még csak egy sem maradt, hogy a hírt megvihesse az anyának.

Vége lett a harcnak. A nép rémülve futott erre-arra, amerre tatár nem érte. A hősök egyenkint szállingóztak haza, borzalmas dolgokat mesélve.

Ubulné is várta az ő hét emberét, de csak egy lélek sem jött Kálló felé. A temető csendje ült az egész tájon.

Éjjel-nappal ott állt egy őr a bástyafalon, akinek szigorúan meg volt hagyva, hogy a nagyasszonyt híja elő, ha az övéi jönnek, ha alszik, költse fel.

Hát egy éjjel megharsan a kürt, s kopogtatnak a nagyasszony kamrája ablakán:

– Jönnek az uraink! Jönnek! Jönnek!

– Hányan vannak? – kérdi a felriadt asszony félénken.

– Heten.

– Hála neked, isten.

Hirtelen fölvette fehér alsóruháit, s futott a bástyára. A haja is fehér volt a gondoktól, az arca is fehér volt az álmatlanságoktól. A hold halványító fénye még fehérebbre festette.

Hét levente közeledett a várhoz, lassan poroszkálva jöttek a fáradt lovak.

– Ők, ők! – kiáltá az asszony. – Fiaim és férjem. Add ide a dárdádat! – parancsolá az őrnek.

Ebben a pillanatban egy nyíl süvített a levegőben alulról, s a fehér asszony szívét találta.

– Fiaim, mit cselekedtetek? Hisz én vagyok! – kiáltá, és összerogyott.

Nem a fiai voltak azok, hanem portyázó tatárlovasok, kik a »fehér kísértet«-re rácéloztak, s halál paripáján fiaihoz küldték.

Ez a Kállayak »fehér asszonyá«-nak a története.

Csöndesen alszik a kállói várromok alatt sok száz esztendő óta, de ha azóta valahol hét férfi Kállay összejön egyszerre, akkor ő elhagyja síri lakát, és besuhan fehér mezében megnézni őket.

Hét Kállay nem mer azóta egy födél alatt hálni.